Az épület és lakói
Palotájának és a szomszédos bérház felépítésének helyszínéül Raichle a vasútállomással szemben lévő attraktív területet választotta. Az első, 1903. januárjában készült, szerényebb tervet Raichle elveti és igen rövid időn belül elkészíti funkcionális térrendezésű és eredeti formavilágú, egyedien új, szecessziós épület-együttes terveit.
Egyidejűleg építette mindkét épületet: saját lakóházát és a mellette lévő bérpalotát. A pécsi Zsolnay gyár cserepei és számos homlokzati dekoráció gyártása, valamint az igényes belsőépítészeti munkák miatt kevesebb mint két évig tartott a munka. A legújabb minőségi anyagokat használta fel, a legjobb mesterműhelyek dolgoztak a fa és kovácsoltvas, a mozaikok, az ólomüvegek, az üvegprizmák és a gipszdomborművek megmunkálásán.
Raichle minden tudását és kreativitását beleépítette otthonába. A magyar népművészetben elterjedt szív motívumát itt minden részletre szimbolikusan alkalmazta.
1904 december 28-án kérelmezte a beköltözési engedélyt. A palota termeti és szalonjait drága bútorral és hosszú külföldi útjain szerzett műtárgyakkal rendezi be.
A bérház és a fölszinti elárusítóhelyek kiadásából származó, külön bevételeknek kellett volna biztosítaniuk a kényelmes élethez, szükséget forrásokat. A Raichle család azonban csupán négy évig élt az épületben. A magas költségek és nem kifizetett munkák miatt beállt csőd otthona elhagyására kényszeríti a családot.
Annak ellenére, hogy számos nyilvános felhívást intéztek, hogy az épület vásárolják meg és múzeumot helyezzenek el benne, a palota a bank kezébe kerül, amely kihirdeti annak értékesítését, a belső berendezést, pedig, árverésre adja el. A palotát Hartmann Teréz, gyáros veszi meg és új lakóknak adja bérbe. Az eddig ismert bérlők többnyire a Hartmann család barátai és rokonai voltak: Aleksandar Gavanski ügyvéd, aki feleségével, Ljubicával az 1930-as évek elején élt a palotában, Hartmann József, Teréz fiának a katonaságban szerzett barátja volt, Emil Schossberger gyógyszerész családját pedig rokoni szálak fűzték a Hartmannokhoz, szintén a palotában élt a harmincas évek közepétől a negyvenes évek elejéig. Emil Schossberger megvásárolta az épületet a Hartmann családtól, ám feleségét, Annát, valamint két fiát, Pétert és Andrást, a második világháború elején kilakolták.
A második világháború után az épületet államosították. 1948-tól a Városi Múzeum kapott benne helyet, és a termeket az állandó tárlatok szükségleteihez alakították, 1969. óta pedig a Szabadkai Kortárs Galéria otthona. 1973. óta az épület védett kulturális örökség.
