A Szabadkai Kortárs Galéria a saját művészeti örökségét kutatva és tanulmányozva, és a kortárs művészet áramlatainak követésével, egy hozzáférhető, kommunikatív, és nyitott térré válik, amely a kortárs művészet megértését és a benne való aktív részvételt szolgálja. Meggyőződve a művészet transzformációs képességeiről, a Szabadkai Kortárs Galéria lehetőséget kínál a közönségnek arra, hogy tanuljon és kritikusan gondolkodjon, azzal a céllal, hogy bizalmi kapcsolatot alakítson ki a közönség és a kortárs művészet között – egy olyan kapcsolatot, amely növeli a tudatosságot, megváltoztatja a szemléletet, és végül hozzájárul az életminőség javulásához.
A küldetésünk és történetünk
A Szabadkai Kortárs Galériát 1962. április 28-án alapították, Képzőművészeti Találkozó – Palics néven, az akkori szabadkai önkormányzat határozatával. Az alapító ezt az intézményt azzal bízta meg, hogy „minden évben szervezze meg a festészet, a grafika, a szobrászat és a kortárs jugoszláv művészet más formáinak nyilvános kiállításait, és, hogy „rendezzen előadásokat, beszélgetéseket a művészekkel és művészeti kritikusokkal, valamint a művészi tevékenység más formáit népszerűsítse". A Képzőművészeti Találkozó – Palics külön feladata volt, hogy figyelemmel kísérje, tanulmányozza, összegyűjtse és bemutassa a közönségnek azt a művészetet, amely azokban az években, a művésztelepeken keletkezett, amelyek kezdetben csak a Vajdaság AT térségén működtek, majd a valamikori Jugoszlávia egész területén. A Képzőművészeti Találkozó – Palicsot a jugoszláv művésztelepek központi dokumentációs intézményének képzelték el.
Mindössze néhány hónappal az alapítása után, a Képzőművészeti Találkozó – Palics megrendezte az első nagy kiállítást, az Első Képzőművészeti Találkozót, amely a művésztelepek festészetét mutatta be. Az intézmény minden évben egy ilyen "képzőművészeti találkozót" szervezett, és ezeket a rendezvényeket a különféle művészeti médiumok helyzetének háromévenkénti bemutatására tervezték: az egyik évben a festészet, az azt követő évben a grafikát és a szobrászatot szemléltették, 1968-tól pedig a kerámiát. Abban az évben a Képzőművészeti Találkozó megalapította a Jugoszláv Kerámia Triennálét, a kortárs kerámia szemléjét, amelynek szervezéséhez később csatlakozott az Iparművészeti Múzeum (Belgrád). A kiállítási tevékenységekkel párhuzamosan, létezésének első évtizedében az Képzőművészeti Találkozó néhány jelentős szakmai szimpózium házigazdája is volt: 1962-ben jugoszláv festők, egy évvel később pedig a művészettörténészek, és 1964-ben jugoszláv grafikusokat hívta össze.
A kiállítási és a értekezleti tevékenységekkel egyidejűleg, a Galéria elkezdte alakítani a saját művészeti gyűjteményét, és már az Első Képzőművészeti Találkozó után felvásárolta a kiállításon kiállított munkák egy részét. Abban az évben megkezdődött a műalkotások szisztematikus vásárlása a kollekció számára, amelyet ezután fokozatosan alakítottak és építettek.
Az ezt követő évtizedekben, a Galéria számos korabeli vezető művész kiállítását rendezte meg, megkísérelve elhanyagolni a nagyobb művészeti központokkal folytatott kommunikációt, de azért is, hogy figyelemmel kísérje a helyi művészeti szcénát.
Noha a művésztelepek fontossága már az 1960-as évek végén elhalványult, a Képzőművészeti Találkozó küldetését és tevékenységét csak az 1990-es években változtatták meg, amikor az állam, amelyben a Galéria működött, megszűnt létezni. Mindazonáltal, helyesen megítélve a körülményeket, és úgy értékelve, hogy a művésztelepek elveszítették a harcot a modernitással, a 1970-es és 1980-as években a Galéria igyekezett a munkáját a rendszeres kiállításokhoz kötni, csökkentve ezzel a Képzőművészeti Találkozó kihatását. A 20. század utolsó évtizedének második felében, a Galéria hivatalosan is megszűnt a művésztelepek alkotásainak a dokumentációs központja lenni, így lehetőséget kapott a szerepe újradefiniálására.
Manapság, a Szabadkai Kortárs Galéria, a történelemére támaszkodva, a kortárs képzőművészet minden aspektusának megismerésének, az új információk megszerzésének, és a kiállítási tevékenységén keresztül bemutatott értékek kommunikálásának a központjává vált.
