Címke: Izlozba

KEZDŐLAP / Goran Despotovski különböző médiaművészeti egységek kutatásával foglalkozik, főként az installáció területén, ahol az embert, csoportot vagy embertömeget baba formájában jeleníti meg. Ezáltal a térben az ember jelenlétét kontextusba helyezi, anélkül, hogy szó szerint jelen lenne. Az így megformált és elgondolt csoportban lévő emberek magatartásuk, állapotuk, ruházatuk révén olyan érzést keltenek, amely egyformán azonosítható a sorban, táborban, börtönben, kórházban, váróteremben és hasonló körülményekben/helyeken lévő csoport állapotával. Ezekben a művekben az ember ábrázolása egy sajátos babamodell által valósul meg. Kulcsfontosságú, hogy a babák nem kizárólag a személy identitásáról beszélnek, hanem magukba szívják mindannyiunk identitását, azaz az emberét. Az egyén megjelenése baba formájában, mint test/figura, meghatározza a modern emberi élet mindennapjait és a történelmi események által kondicionált civilizációs kereteket. A baba modellje, annak alapvető elemeivel és megjelenítési módjával, pontosan arra az emberre utal, aki elvesztette a társadalmi lény integritását, és azonos élettelen nem-lények reprodukált tömegévé változott. Egy embercsoport ilyen ábrázolásának elsődleges forrásai a különböző zűrzavaros és elnyomó állapotok, amelyeket manipulatív viszonyok között vetnek rá az emberre. A szerző ily módon összekapcsolja az ember identitásvesztésének általános pontjait, ahol egy másik emberrel vagy egy identitás nélküli embercsoporttal való összetalálkozás révén egy személytelen massza jön létre. A művek tartalmának vizsgálata, értelmezése és megértése egyértelmű figyelmeztető üzenettel bír, hiszen történelmi szempontból az embert mindig áthatja a kollektív vagy egyéni szenvedés. A középpontban egy ember/test ábrázolása áll, amely figurává válik; a figura a továbbiakban babává válik, és ez az ember - mint egyén vagy mint tömeg - kiemelkedő aspektusaiban az élet hiányát jelzi, az itt és most élő, kiábrándult emberi világ közepette.
VOĐENJE KROZ IZLOŽBU LADY OF HORMONES UZ KATALOG

VOĐENJE KROZ IZLOŽBU LADY OF HORMONES UZ KATALOG

PETAK, 15. NOVEMBAR 2019. U 18.00 – VOĐENJE KROZ IZLOŽBU LADY OF HORMONES UZ KATALOG Završni program LADY OF HORMONES WEEK-a je vođenje kroz izložbu. Kroz izložbu će voditi Maja Rakočević Cvijanov uz telefonsko uključenje Edite Kadirić a posetioci će imati priliku prelistati katalog postavke.